Tanévnyitó hálaadó istentisztelet

Kedves Diákjaink,

Tisztelt Szülők!

Szeretettel várunk augusztus 31-én (hétfőn), 17 órakor tanévnyitó hálaadó istentiszteletünkre. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdet: Ft. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

Hálaadással kezdjük az új tanévet:

– gyülekezeti iskolánk újraindulásának első harminc tanévéért, 

– az elkészült néptánctermünkért, és

– a korábbi években megvalósult beruházásokért és fejlesztésekért.

Diákokkal a hagyományos módon, iskolánk udvarából indulunk át a templomba.

A Tisztelt Szülőket arra kérjük szeretettel, hogy 16.55-ig foglalják el helyüket a templomban. Az oldalhajót (kistemplomot) is megnyitjuk.

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (127. zsoltár 1. verse)

Tisztelettel és áldáskívánással,

Szabó Szilárd

főigazgató

Nyáresti Orgonamuzsika új időpontban:

Gárdonyi Zoltán és a Hajdú házaspár emlékére

szombatonként,

július 25. (szombat) 19 órakor: 
PhD Tabajdi Ádám  orgonaművész és PhD Osztrosits Eszter hegedűművész

augusztus 8. (szombat) 19 órakor:
Szotyori Nagy Gábor orgonaművész és Scheer Lívia énekművész szereplésével.

A hangversenysorozat megálmodói és évtizedeken keresztül szervezői Nt. Hajdú Zoltán, gyülekezetünk lelkésze és iskolánk alapító-igazgatója, valamint felesége, Éva asszony voltak.

Az ő meghívásukra volt a Tinódi orgonatanára Szotyori Nagy Gábor, aki Zoltán és Éva nyugdíjbavonulása óta, lassan két évtizede szervezi tovább a Nyáresti Orgonamuzsika koncertjeit.

Idén először már Éva néni sem lehet velünk a hangversenyen, ezért az orgonaművész az ő emlékezetüknek ajánlja a második koncertet.

Szeretettel várunk!

HÉTVEZÉRBEN KÉT VEZÉR

Iskolánk két csapattal indult a székesfehérvári matematika versenyen a Hétvezér Általános Iskolában. Közel negyven csapatból remek eredményt értek el tanulóink.

Poór Teó – Simon Izabella VII.  helyezést ért el.

Hosszú Levente Gábor – Szabó Gréta Lili X. helyezett lett.

Felkészítőjük: Szabóné Nagy Mónika Krisztina

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőjüknek!

Algoritmikus gondolkozás, problémamegoldás, kreativitás, logika, stratégia…  ez az Országos Méh-Ész Logikai Verseny

Iskolánk harmadik osztályos tanulói az idei tanévben is részt vettek az Egri Balassi Bálint Általános Iskola által meghirdetett országos online Méh-Ész logikai versenyen. A több fordulóból álló megmérettetés célja a digitális kultúra, a robotika és az algoritmikus gondolkodás fejlesztése volt, miközben a gyerekek játékos, mégis komoly logikai feladatokon keresztül mérhették össze tudásukat.

A verseny során a tanulók Bee-Bot robotok működésére épülő feladatokat
oldottak meg. A különböző pályák és útvonalak megtervezése nagyfokú
koncentrációt, pontos gondolkodást és kreativitást igényelt. A résztvevők öt
online fordulóban adhattak számot tudásukról, miközben különféle virtuális
jelvényeket is gyűjthettek kiemelkedő teljesítményükért.
Iskolánkat tíz harmadik osztályos tanuló képviselte. Büszkék vagyunk a szép
eredményeikre.

A versenyen részt vettek:
Ács Flóra
Barten Boróka Erzsébet
Dávid Laura
Erdélyi Mira
Hudák Anna
Simon Gábor
Szilágyi Boglárka
Török Danuta
Töttösi András
Vitárus Balázs Ármin
A tanulók felkészítője Palkó Judit tanítónő volt.