Nap: 2018.03.07.

Tanulmányi verseny Lajoskomáromban

Sohasem küldjük el gyermekeinket eredménykényszerrel a tanulmányi versenyekre. Elsődleges cél, hogy tanuljanak, élményekhez jussanak. Mindezek ellenére Lajoskomáromból nagyon fényes „érmekkel” jöttek haza tanulóink. Potyondi Renátó 6. osztályos diákunk megnyerte a rajzversenyt, nővére, Ivett – szintén rajzversenyen – is nagyon jól szerepelt. Tóth Imre Erik a mesemondó verseny különdíját érdemelte ki. Ötödik-hatodik osztályosokból álló természettudományos csapataink (két csapatot indítottunk: Rácz Erneszta – Eichinger Ede József – Eichinger Buda Levente, valamint Bakos Kristóf – Körmendi Márk – Tóth Bendegúz János) holtversenyben első helyezést értek el! Gratulálunk mind diákjainknak, mind a felkészítő tanároknak!

Szólótáncverseny Székesfehérváron

Immár hatodik alkalommal rendezték meg – az Alba Regia Táncegyesület által szervezett – a Mezőföld Virágai elnevezésű szólótáncversenyt Székesfehérvárott. Négy lelkes, kiváló néptáncosunk képviselte az iskolát. Kiss Gábor tanár úr kiemelte, hogy a zsűri csak jót mondott a produkcióinkra, újra sikerült kiváló eredménnyel zárnunk ezt az eseményt. A Tinódit képviselő táncosaink: Méreg Fruzsina, Méreg Míra (2. osztály) és Laczkó Borbála, Molnár Verona (8. osztály). Köszönjük a lányoknak és Gábor bácsinak is a szereplést, büszkék vagyunk Rátok!

Farsangi koncert

A Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola hagyományos farsangi koncertje, mulatsága idén február közepén került megrendezésre. Ezen a rendezvényen mindig a vidámság, a jókedv a főszereplő, amit erről az alkalomról is elmondhatunk. Szívből jövő kacagás, mosolygó gyermekarcok, mi kell még? Ügyes zongoristák, dobosok, furulyások, rezesek, szintisek, gitárosok, fuvolisták léptek fel „Oroszlán Úr”, akarom mondani ifjabb Kató Balázs konferálásában. Két attrakciót külön kiemelnék: a Kis Tinódis Fúvósok (Erdélyi Bálint, Horváth Milán, Kerekes Tibor, Kertész Bálint, Kertész Gergő, valamint nagydobbal Takács Milán) színvonalas, vidám műsorát és kollégáim (Bálint Győző, Demény István, Dobozi Dezső és Fövenyi Máté) koncertjét, mely az ország bármelyik színpadán megállná a helyét. Köszönjük szépen a vidám pillanatokat!