|
Iskolánk honlapjának hibája |
|
|
|
|
A honlapunkat szolgáltató korábbi cégnél technikai gondok voltak, ezért szeptember 8. óta nem voltunk a hálón láthatóak. A közben történt események tudósításában igyekszünk ledolgozni a lemaradásunkat. Előre is köszönjük a türelmüket.
Iskola vezetősége |
|
|
Enyingi Török Bálint Napok 2009 |
|
|
|
|
Az Enyingi Református Egyházközség 1992- ben állította fel– a református templom építésének 200. évfordulóján – településünk leghíresebb szülöttjének, Enyingi Török Bálint protestáns főúrnak a Kárpát-medencében azóta is egyetlen köztéri emlékművét. Ekkor indítottuk el a róla elnevezett gyermekprogram sorozatot is, melyet évről-évre megrendezünk. Enyingi Török Bálint Napok most is sok izgalmas programot kínált városunk és vidékünk diákjainak. Plakát |
|
Nyáresti Orgonamuzsika koncert várta augusztus 2-án és 16-án az iskolánkhoz, gyülekezetünkhöz és városunkhoz tartozó családokat. A párizsi világkiállítás díját elnyerő Angster orgona és a református templom varázslatos akusztikája hosszú évek óta szolgál értékes orgonakoncertekkel. 2-án ifj. Szotyori Nagy Gábor orgonán, Gion Zsuzsanna hangszálain muzsikált nekünk, 16-án pedig dr. Bednarik Anasztázia bűvölte el a kora esti komolyzenei kalandokat kereső közönséget. Nemcsak a muzsikabarátok, hanem Délvidék és Felvidék véletlen találkozása is volt az idei két koncertünk, hiszen Gion Zsuzsanna a híres délvidéki író, Gion Nándor rokona, dr. Bednarik Anasztázia pedig a felvidéki Kassa szülötte. Az idei koncertek mottójául Kodály Zoltán egy mondatát választották a szervezők: "Legyen a zene mindenkié!". |
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
9 / 14 oldal |